Az elektródás gőz-légpárásító egy izotermikus légpárásító, amely a víz felmelegítéséhez elektronáramlást hoz létre.

Ennél a technológiánál a víz villamos ellenállását, azaz a vezetőképességét hasznosítjuk. Az elektródafelületek, az elektródatávolságok és az elektródák bemerülési mélysége határozzák meg az áramfolyamot és ezáltal az előállított gőzmennyiséget is. Ahhoz, hogy a keménységképzőknek a vízben a lehető legnagyobb felületet lehessen biztosítani (amelyen azok lerakódhatnak), nagyfelületű rácselektródákat használnak. A keménységképzők kikristályosodnak (megkövesednek) ezeken az elektródákon és kiegészítő szigetelőként szolgálnak. Mivel a víznek a párologtatáshoz az elektródák áramfelvételhez kapcsolódó bemerülési mélységére van szüksége, a vízszint a gőzhengerben folyamatosan felfelé vándorol, míg a rendelkezésre álló elektródafelület és ezáltal a gőzleadási teljesítmény is egyre kisebb lesz. A párásító elektronikája jelzi, ha a henger megtelt. A henger fajtájától függően azt vagy ki kell cserélni (egyszer használatos), vagy a tartály megtisztítása után folytatható a használata (tisztítható gőzhengerek esetén). Ahhoz, hogy a készülék leállításakor is biztosítva legyen az állandó indítási készség, az elektródák mindig a vízben maradnak. A szabályozható gőzleadás ezért az alsó részen vízminőségtől függően a gőzleadási teljesítmény 10–20%-ára van korlátozva (folyamatosan szabályozható 15–100% között).

Az ellenállás-fűtésű gőz-légpárásító működési elve
A fűtőáramot egy védőkapcsoló kapcsolja be egy elektromos vezérlő impulzus hatására. A bemeneti mágnesszelep késleltetetten nyit, és vizet enged beáramolni (a gőzleadási teljesítménytől függően) a töltőcsészén át alulról a gőzhengerbe. A vezérlő elektronika folyamatosan vezérli a bemeneti és kimeneti mágnesszelepet, így a gőzhengerben mindig ugyanaz a vízminőség, ill. vezetőképesség van jelen. A technológia itt a meglévő nyersvízhez automatikusan igazodó megoldás formájában ölt testet.

Az elektródás fűtésű gőz-légpárásító
vázlatos felépítése